Fertőző állatbetegségek elleni mentesítések

A különböző fertőző állatbetegségek elleni védekezés egyrészt az állattartók jogszabályban foglalt kötelezettsége, másrészt a betegségek jelenlétéből származó gazdasági kár miatt kell ellenük folyamatosan harcolni.

Bár jelenleg a 148/2007 FVM. rendelet sok esetben a mintavételezést és a laboratóriumi vizsgálatok végzését is támogatja, tapasztalatunk szerint a megfelelő szakmai ismeretek vagy a mentesítési feladatok be nem tartása miatt sok helyen nem sikerült évek alatt sem előrelépést elérni a mentesség elérése felé, és ennek költségeit a hivatkozott rendelet sajnos nem viseli. Különös példája ennek a szarvasmarhák vírusos hasmenése (BVD) nevű betegség, ahol bár jogszabályi kötelezettség nincs a mentesítési program végrehajtására, a forgalomban lévő vakcinák miatt az érintett gazdaságok valamilyen mentesítési programot sok helyen folytatnak, van ahol több, mint 10 éve.
Tapasztalataink szerint az okszerűen megválasztott laboratóriumi vizsgálatokkal, a védekezésben részt vevő szakemberek munkájának hatékony koordinálásával a mentesítési programok lefolytatása olyan belátható távolságba kerül, ahol már a tulajdonosok képesek döntést hozni (a várható költségek ismeretében) a mentesítés lefolytatásáról.

A jogszabályhoz nem kötött betegségek (pl.: tőgygyulladást okozó kórokozók, sántaság fertőző kórokozói, légzőszervi állománymegbetegedést okozó kórokozók) elleni védekezési programok a rövid távú céljai között kell, hogy legyenek egy állattartó telep vezetésének, ellenkező esetben a betegségcsoport által termelt gazdasági veszteség folyamatosan növeli a befektetett költségek oldalát.
Az előre átgondolt, tervszerű és szakszerűen meghatározott gyógykezelési programok ezeket a költségeket egyrészt folyamatosan kiszámítható módon alacsonyan tartják, másrészt az állatok termelési paramétereit javítja a tudatos, átgondolt védekezés.